Csupán sajtot akartam venni,de ami történt az gyomorforgató!
Reggeli sajtvásárlás
– Jó reggelt kívánok, kérnék szépen 30 dkg trapista sajtot.
– Máris adom. 60 dkg lett, maradhat?
– Elnézést, az nagyon sok, megtenné, hogy levág belőle?
– Nem olyan sok az, vigye el!
– Tetszik fizetni a 30 dkg feletti részt? Ha igen, már viszem is!
– 60 dkg-t én sem!
– Ne tartsa fel a sort, elviszi vagy sem?
– Nincs is itt senki!
– Elviszi vagy sem?!
– 30, maximum 35 dkg-t igen, 60 dkg-t nem!
– Jó, ha ragaszkodik hozzá, levágok belőle!
– Igen, köszönöm!
– Na, akkor mutassa meg, hol vágjam el!
– Most arra tetszik gondolni, menjek be a pult mögé?
– Nem, ide nem jöhet be!
– Akkor mégis, hogy tetszett gondolni?
– Húzom a kést, és ahol úgy gondolja, hogy jó, szól, én megállok és levágom! Na, figyeljen, kezdünk!
– Visszaszámlálás nem lesz? – kérdem gúnyosan. – Tudja, 3,2,1 és rajt, vagy valami ilyesmi.
– Ne viccelődjön, feltartja a sort!
– Még mindig nincs itt senki rajtunk kívül! – Jó, akkor visszaszámolok, de figyeljen, mert rögtön indul a kezem, 3,2,1!
El is indult a keze, s benne a kés, szerencsére igen lassan, s mikor nagyjából a közepénél járhatott, felkiáltottam:
– Stop! Ott jó lesz!
– Biztos?
– Igen.
– De ha nem jó, nem vágok újat!
– Tök mindegy, csak mérje már le, mennyi lett?
– Mert az rohadt sok, és nekem csak 30 dkg kell! – mondom már ingerülten.
– Ne veszekedjen, mert nem szolgálom ki!
– Lemérné végre?
– Le, ne hisztériázzon! 33 dkg! Na, így már jó lesz? Látja, maga sem tévedhetetlen!
– 3 dkg, csókolom, 3 nyamvadt dkg, nem 30! Elsőre nem is rossz!
– De nagyra van magával, kicsit megszaladt az előbb, nem olyan nagy probléma ez! Kér még valamit?
– Ja, kicsit. Köszönöm szépen, nem. Viszontlátásra!
– Viszlát!
(lehet vkinek voltmár, de itt még nem került megosztásra)
Ha tetszett a történet,oszd meg ismerőseiddel is!